Több mint 200 lépcső. És egy ember, aki megmutatta, mit jelent az elszántság.
Dani meséli
Ezt az El Limón-vízeséshez vezető kirándulást soha nem felejtem el.
Nem a vízesés miatt. Pedig gyönyörű.
Hanem egy ember miatt, aki ott volt velem.
Az El Limónhoz gyalog vagy lóháton lehet eljutni. Aznap a vendégeim között volt egy férfi is, aki nem tudta használni a lábát.
A vízeséshez lóháton indultunk.
Csakhogy amikor odaérsz, még vár rád az út egy része.
Több mint 200 lépcső le a vízeséshez.
Aztán persze vissza fel.
A helyi dominikaiak segíteni akartak neki.
Ő azonban visszautasította a segítséget.
Elhatározta, hogy egyedül is megcsinálja.
És elindult lefelé.
A kezén.
Lépcsőről lépcsőre.
Egészen le az aljáig.
Odaért a vízeséshez, megfürdött alatta, aztán ugyanazon az úton indult vissza.
Megint a saját kezén.
Anélkül, hogy bárkinek cipelnie kellett volna.
Tudod, mi maradt meg bennem a legjobban?
Nem maga a 200 lépcső.
Hanem a helyi dominikaiak reakciója.
Amikor látták, mire volt képes, levették előtte a sapkájukat.
A tisztelet jeleként.
Nem kellettek nagy szavak.
Elég volt ez az egy mozdulat.
Én pedig akkor újra rájöttem valamire.
Soha ne ítélj meg valakit az alapján, amit első ránézésre látsz.
Mert sokszor fogalmad sincs, mi minden van benne.
Az El Limónhoz a gyönyörű természet miatt viszem az embereket.
De aznap leginkább hatalmas tiszteletet hoztam el onnan egy ember iránt.